|
Beszélgetés a kurvával
Petri Györgynek
A Király utcán ballagtam lefelé
az Akácfa utcában lakom,
nem tántorogtam, pedig elég részeg voltam hozzá,
sodródtam, mint saras folyóban farönk, uszadék,
el a Rumbach Sebestyén sarok mellett,
(tavaly itt dolgoztam építkezésen
ajtókat hurcolásztam másfél hónapig)
a kurva valahol később szólított le,
„hello, nem tudnál nekem segíteni”,
egész vonzó volt, harmincas, kékes szemű
nálam egy fejjel alacsonyabb, szívarcú,
vékony, épp a zsánerem, nem olyan, mint
eddig a kurvák, éltes cigány nénik hasonló
kóválygásaimban, „fiatalember, adjon egy cigit”,
aztán „gyere basszunk”, mikor közelebb hajoltak,
én meg nevetve és illedelmesen „inkább nem”,
„miben segítsek”, kérdeztem ettől, „amiben akarsz”,
mondta ő, „amiben akarok”, kérdeztem én,
„gyere velem” és már mentünk is, sáros folyón
sodródtam valami mellékutcában sokat
most kiderül milyen egy ilyen, eléggé mindegy
most ahhoz, „hova megyünk”, aggódni kezdtem,
„mindjárt”, mondta, „ne félj”, elértünk a házhoz, kódot ütött be,
nem csengetett, ez megnyugtatott, bementünk,
földszinti lakás, egész rendezett, fele matt sötét,
az egyik szobában lámpa és valami pornócsatorna
nagyképernyős tévén, leült az ágyra, „gyere, na gyere”,
levette a csizmáját, a szoknyát csak megoldotta magán,
ez volt a legfurcsább, nagyjából három hónapja nem
láttam ilyet akkor már, és egyszer csak, két percen belül
az utcáról egy egész szép, kitárt elé kerülni, legenda hogy
a kurvák nem csókolóztak, mi egymásnak estünk,
ennyire éhes voltam tehát, az első percekben smároltunk
és én ugyanúgy nyaltam a nyakát és forgattam a fejét
mint mikor szerelmes vagyok, nagyon kedves volt
ez a kurva, én is, meg fanyar és anyás, gondolom,
mondta „finom a bőröd”, aztán, hogy „jó az illatod”,
erre elröhögtem magam, „cefreszagom van”,
„van óvszered”, kérdeztem, „nem kell”, mondta, kétezer nyolc
van, költő és kurva még mindig összeillik,
előtte letettem a szemüvegem, az órám, az ingem
(mást nem nagyon), mondtam, egészen hülyén, de ő megörült,
„beleírlak a huszonegyedik század egyik legszebb versébe”
egyrészt meg kell írnom, másrészt bele őt,
levettem a cipőm, végig részben az AIDS járt a fejemben,
és az, hogy igen, ez most egészen pontos, ahogy
a pakliban van: épp most öl meg és én magam,
de főleg hogy nem, nem érdekel, hát tényleg ezt érzem,
nehezen de beléhatolok, bár mondta, ha gondolom,
lehet így vagy úgy is, ajánlott alternatívákat,
„tudod én a családomért csinálom”, mondta, de azt is
kérdezte, „miért, mit gondolsz, én nem élvezem”,
„három másodperc sem lesz”, mondtam, utána szemben
térdelve cirógattuk egymást, hozott egy törölközőt, íme
a kendő, töröld meg magad, kedvesen rám adta
az órám, a szemüvegem, felöltöztem,
még mielőtt az ágyra rántott, kérdeztem „mennyi
lesz ez”, mondta, majd amennyit gondolok, végül
bénáztam a pénzzel, utálom a boltban is és mindenütt,
a tárcából ki-be gyűrögetni, kétezret hagytam ott, többet
szántam, több is volt éppen nálam de így jött ki, mert
erre is megpuszilt, megköszönte, éhező költő, fakultam,
kidobott a lakásból, kóvályogtam haza,
folytattam a megszakított gyaloglást,
másnap reggel eszembe jutott az AIDS megint,
még kényelmetlenebbé teszi majd itt a dolgokat,
ha nem legenda, és kivételesen másik felével zuhan
le az érme, „hogy hívnak” kérdeztem, térdeltünk, búgott
egy keresztnevet, most már nem leszek olyan, aki sose fizetett
a szerelemért. És most már, ahogy például anyám is
benne van minden nőmben, bennük lesz
ez a kurva is.