$Category.Name /> bejegyzései

Hírek, kötet, mottók

2007. május körül kezdtem írni a kötetemet. Nem tudtam mit kezdeni az időmmel, két hónapom volt, amíg Norvégiába nem megyek örökre (öt nap lett belőle, majd elmesélem), kínlódtam, hogy lefoglaljam magam, akkor már volt egy raklapnyi versem, hát nekiálltam összerakni könyvet.

Az első cím az „A farkasisten évei” volt, tekintve, az azonos hosszú vers miatt, gondoltam eköré szervezem. Első ciklusok a szerelmes versekből, aztán meg szomorú Laci kalandjai, továbbra, végig.

Telt-múlt az idő. Nagyjából minden eltűnt, ami körülvett az első verzió megírásakor. Az anyag maradt, de rengeteget változott, 70-80%ban kicserélődött.

Kezdve a címnél, amire a bátyám például azt mondta, hogy baromság, olyan mint valami horrorfilm címe, ilyen verseskötetet ki olvasna el. Hát ez igaz. Lett az „Az örvény közepén csend van” tavaly nyáron, mert akkor írtam azt a verset, meg úgy éreztem, na, ez a lényeg. A mostani cím „Leviatán”, mert nyár végétől nagyjából a mai napokig írtam egy „Leviatán” című verset, levelet Joszif Brodszkijnak, ebből lett a kötet utolsó ciklusa, a cím egyszerűen „Levelek Joszif Brodszkijnak” viszont a kötet meg „Leviatán”, mert egy beláthatatlan ilyen lebegő szörnynek látom részint, ami persze lehet egy kékbálna is, akit mindenki félreért, mindegy, lényeg hogy valami óriási test ami szétterül az űrben vagy a tengerben, néha meg-megmozdul, így látom az eddigi, mittomén, a lírámnak ezt a tömbjét, meg amúgy is vonzódok a szörnyekhez.

Úgy néz ki most, hogy ötvennyolc oldal, több mint két év munka, mondjuk az eddig megírt használható verseim fele, büszke vagyok hogy tudtam húzni, selejtezni szigorúan, persze volt rá időm. Idén már szeretném kiadatni, huszonnyolc évesen jó lenne felkerülni a térképre, amin sokan tizenéves koruk óta fent vannak. Sikerült összehozni egy elfogadható publikálási listát, Hermann Peti festőművész barátom besegít grafikával, tehát részemről nagyon bizakodó vagyok.
A blog fülébe, vagy mi ez, a "Raszkolnyikov" című versem végét írtam be mottónak, de gondoltam kiszedek a kötetből ízelítőnek egykét részletet még, amit a blog mottójául tehettem volna. („fogadják szeretettel – főleg a lányok” Laár)

”Biztos van egy-két olyan dolog,
amiről másoknak én jutok eszébe.
Pont én, csakis én.

Ritkás hajam van, világosszőke,
amikor tiszta, mintha egy darab

nap került volna a fejemre.
A szemem nem kék, mint szeretném,
zöldes akár egy gyerekkorból

maradt tó, amiben már tilos a fürdés,

annyi szennyező anyagot engedett
bele a mögötte felépült
gyár, az agyam.”

”Elszámolás. A szőnyeg egykor
tiszta volt. „Bejártál cipővel, mi?”
Itt meg üres befőttesüvegek
sorban, nézd, anya, bennük
penész lett, figyel a semmi.
Koszból lettünk, kosszá leszünk,
káoszból káosszá.
Rend keretei, boldogság olcsó,
giccses rámái testünk, agyunk,
nem hagynak teret a képnek,
amit csak szolgálniuk szabadna,
amiről hinnénk, annak születtünk.”

„A jó koncerttermek úgy

épülnek, falaikon nem verődik

vissza egyetlen hang se,

semmi sem zavar, a színpadi

zene végre magára marad.

Itt belül viszont összevissza

köröz, akár kevés szólamból is

véget nem érő kánon,

minden évvel, történettel

újabb hang lép be hívatlanul.

Hibásan építették

körénk a szívünket”