Babits bejegyzései

"fény árad szét a témán"

Dante: Isteni színjáték - részlet

Purgatórium

Tizennyolcadik ének

A szeretet titkai. Rohanó lelkek

(...)

"Mester, világos szavad úgy hat énrám" -
mondtam ekkor - "hogy látásom megéled:
bármiről szólsz, fény árad szét a témán.
Azért, lelkemnek édes atyja, kérlek:
melyből szerinted Jó és Rossz erednek,
a Szeretetnek titkait beszéljed!"
"Fordítsd felém hát - felelé - "eszednek
fénylő fáklyáit, s táruljon szemedbe
a Vakok balgasága, kik vezetnek.
A lélek szeretetre lőn születve
és hajlik ahhoz, ami néki tetsző,
mihelyt a tetszés fölnógatja tettre.
Elmétek a világról képeket sző,
s látástok előtt lepergeti, sokszor
minden figyelmet egy ily képre vesztő.
S ha lelketek így rajtavesztve tapsol,
az már szeretet: Természet hatalma
amely a tetszés által összekapcsol.
Majd mint a tűz, mely ég felé hadarj
lángját, lénye szerint magasba vágyva,
hogy felsőbb körben lengve el ne halna:
úgy leng a lélek, úgy lobog a vágyba,
mely lelki mozgás; s addig nem pihenhet,
amíg övé nem lesz szerelme tárgya.
Most láthatod már, mílyen messze elvet
minden igazságot, ki jó dolognak
tart önmagában bármilyen szerelmet.
Mert mondjuk a szerelmet jó anyagnak:
akkor se lesznek jók minden pecsétek,
miket a jó viaszból nyomni fognak.

(.....)

Minden lélek, mely a test tömegétől
külömbözik bár összekötve véle,
saját hajlamot s ösztönt nyert az égtől:
de csak működve tűn ki, hogy miféle,
és a hatásban nyilvánúl a hajlam,
mint csak a lombban az, hogy a fa él-e?
Azért nem sejtem, hogy első fogalmam
honnan származik; sem hogy honnan ébredt,
ami szivemben legmélyebb óhaj van.
Miként ösztöne vezeti a méhet
mézet csinálni; - ezt az ősi ösztönt
nem éri ilymód sem gáncs, sem dicséret.
S hogy összhang álljon ösztöneink közt fönt
e legősibbel: adatott nekünk
erő, mely lelkünk ösztönei közt dönt.
Érdemet csak ezáltal nyerhetünk,
ez a kútfeje bűnnek és erénynek,
amint jobb vagy bal úton szeretünk.
Minden bölcs, aki látta, hol a lényeg
s igaz etikát hagyott a világra,
e szabad erőt elfogadta ténynek.
Hát hígyjed bár, hogy minden vágyad lángja
külső hatásra szükségkép kigyúlad:
bölcs féket vetni van erőd a vágyra.
És csak e szabadságon alapulhat
minden erény; ezt, hogy Beatricédre
figyelve majdan értsd őt, megtanuljad!" -

(Babits Mihály fordítása)

Buda István: Dante és Vergilius

Sztárok

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
- consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek -- mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
Madárka tolla se hull ki -- ég se zeng -- föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; -- s korok történetét
szerezte meséskönyvedül -- s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: -- úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Ady Endre: A vár fehér asszonya

A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és elhagyott.
(A két szemem, ugye, milyen nagy?
És nem ragyog és nem ragyog.)

Konganak az elhagyott termek,
A bús falakról rámered
Két nagy, sötét ablak a völgyre.
(Ugye, milyen fáradt szemek?)

Örökös itt a lélekjárás,
A kripta-illat és a köd.
Árnyak suhognak a sötétben
S elátkozott had nyöszörög.

(Csak néha, titkos éji órán
Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.)
A fehér asszony jár a várban
S az ablakokon kinevet.