|
Gödör bejegyzései 
ez a nyár se néz ki másnak
Egyedül ücsörögve a Gödör nevű szórakozóhely szélén, a padon
1
Valamit végre
a tejhez kéne
hasonlítani.
2
Nyilván annak kellett történnie
vele, mint az összes többivel:
mintha soha nem is lett volna.
3
Az esték, ezek a nyílt sebek.
Nyár van. Ilyenkor hajnalban a szél
az ujjaim közt, mint egy nő haja.
4
Nem áll jól neked a hosszú haj,
amit az utóbbi évben növesztettél.
Éjszakáimban egy rövid hajú nőt keresek.
5
Beszélgettünk valakivel, kérdeztem tréfásan, vajon
mikor leszek olyan alkoholista, mint ott azok,
hogy napközben a boltba járnak feleskapszulákért.
Egyelőre nem érdekel a stampó mindennapi, gyors csókja.
De ez a dobozos sör, így a vége felé,
mint egy ráérős, nyilvános smárolás, mert már
alig van benne valami, az mégis
annyira ízlik. Az egész életre máshogy
illik ez a dobozos, sörös metafora,
főleg a szerelemre, hogy az elején egy világnyi
finom folyadék, feléig nem is lehet nem
őrjöngve a szomjúság eltűnésétől vagy
a bőségtől szórakozottan inni. Aztán
hamar eljön, hogy alig van benne. Onnantól hátra
hajolva, legyőzötten szürcsöljük, amíg ki nem ürül,
marad egy vékony falú, könnyű,
fölösleges fémdoboz,
a saját szívünk, marad egyedül.
Megkezdődött a báli szezon. A Gödörben leszek.
Bál
után
Éhesen, a kékes-fekete
éjszaka, egyedül támolyogtál
haza, kocsmabűz a ruhád,
bőröd cigarettafüst,
szemed helyett üres tekintet,
mozdulatlan, a test
kis ideig magára marad
minden kilélegzés után.
Hányinger-idő, hullámzó óceán.
Ablakot nyit benned
egy-egy ilyen hajnal,
nézz át magadon, kudarcaidból
végül is felépült a táj.
Pirkad megint. Magába zár
új nap, új placenta, úszni benne
aludj keveset amíg
eltörni kinőnek
újra tagjaid.
Impro (sms)
Egy tengert lát benned és
önmagát, alakot, aki a parton áll,
nem tudom, talán inkább üldögél,
nézi a vizet. Olyan ez talán egészen, mint ami
őbenne hullámzik, vonul. Nem épp
gondolja ezt, ilyenkor nem zavarja
meg magát. Mint az éhség, a sós,
üres szag a víz felől. Nem gondol
ilyenkor semmire. És mintha másvalami
döntené el, hogy ruhát ledobva úszni
kezd, vagy továbbsétál, ahogy szokta,
parton hagyva majd a cigaretta
csonkját, ha elmúlt már, amit
most lélegez. Talán a víz, a levegő, az idő,
a szag, hogy milyen, a tenger hosszú
partjai, végtelenségük ugyanolyan
közel, mint az úszás,
az ő karcsapásai, tempója, megszokása
hogy sehova halad kint, bent, szárazon, vízben,
épp ugyanolyan közel, most füstöt lélegez,
téged néz, tengerparton üldögél, egyedül, veled.
Tavaly nyáron írtam ezt a jóidőben hajnalban a Gödörnél, tényleg sms-rögtönzés volt, innen a címe. Lejött most szombaton (2009.01.24.) a Népszabadság Hétvége mellékletében.