sörösdoboz bejegyzései

ez a nyár se néz ki másnak

Egyedül ücsörögve a Gödör nevű szórakozóhely szélén, a padon

1

Valamit végre

a tejhez kéne

hasonlítani.

2

Nyilván annak kellett történnie

vele, mint az összes többivel:

mintha soha nem is lett volna.

3

Az esték, ezek a nyílt sebek.

Nyár van. Ilyenkor hajnalban a szél

az ujjaim közt, mint egy nő haja.

4

Nem áll jól neked a hosszú haj,

amit az utóbbi évben növesztettél.

Éjszakáimban egy rövid hajú nőt keresek.

5

Beszélgettünk valakivel, kérdeztem tréfásan, vajon

mikor leszek olyan alkoholista, mint ott azok,

hogy napközben a boltba járnak feleskapszulákért.

Egyelőre nem érdekel a stampó mindennapi, gyors csókja.

De ez a dobozos sör, így a vége felé,

mint egy ráérős, nyilvános smárolás, mert már

alig van benne valami, az mégis

annyira ízlik. Az egész életre máshogy

illik ez a dobozos, sörös metafora,

főleg a szerelemre, hogy az elején egy világnyi

finom folyadék, feléig nem is lehet nem

őrjöngve a szomjúság eltűnésétől vagy

a bőségtől szórakozottan inni. Aztán

hamar eljön, hogy alig van benne. Onnantól hátra

hajolva, legyőzötten szürcsöljük, amíg ki nem ürül,

marad egy vékony falú, könnyű,

fölösleges fémdoboz,

a saját szívünk, marad egyedül.